Cápeti, avagy mi úszik a (magyar) tengerben?
Első korszak: a lexikális tudás
Jékely könyvét, amit rongyosra olvastam, követte az akkoriban elérhető többi tengeri témájú hazai kiadvány, hogy néhányat a cybervilág hálójába akasszak: Z Vincze György: Ahol a cápa jár című - nekem, a cápamániákusnak, talán érthetően csalódást keltő - műve, vagy Hans Hass és Cousteau kapitány magyarul elérhető egy-két könyve. Szüleim mindent beszereztek, ami fellelhető volt a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a vasi megyeszékhely egyik aprócska kis könyvesboltjában, rögtön a kórház bejáratánál... Viszonylag hamar ellentétbe kerültem önmagammal és az írókkal annak kapcsán, hogy a cápákra vonatkozó adatok ellentmondtak egymásnak az egyik könyvben és a másikban. A méret az még csak hagyján, de emlékeim szerint a latin nevek (amiket élvezettel tanultam) sem stimmeltek minden esetben. Tudtam, hogy valamit tenni kell, de az áttörést csak a gimnázium első két évében megszerzett angoltudás hozta: ezután beszereztem az USA-ból az első színes-szagos tudományos könyvemet a cápákról - amit aztán követett jópár.
Persze a tudomány mellett a fikció legalább akkora szerepet játszott nálam, úgyhogy emlékszem, amikor a Bartók moziban vmikor a nyolcvanötben Feri elvitt az akkor frissen bemutatásra kerülő (de valójában már egy évtizedes) Cápa filmre úgy, hogy 50 Ft "kenőpénzt" adott a mozisnéninek, hogy beengedjen az erősen korhatáros filmre. És ez így volt még a következő két résszel is, ha nem csal az emlékezetem...
Második korszak: az őrségi ároktól a dél-afrikai partokig
A gimnázium utolsó két évében nem voltam rest 8-10 amerikai egyetemmel levelezni és ösztöndíjért kuncsorogni. Örültem a Hawaii-ról és a többi helyről visszaküldött nagyformátumú, színes prosikkal teli borítékoknak, de a hőn áhított ropogós zöldhasúak mindegyikből hiányoztak. Megtudtam viszont, hogy posztgrad ösztöndíj az terem mindenfelé, megszületett tehát a B-terv: irány a pécsi egyetem biosz-angol szaka, oszt majd néhány év után onnan lehet dobbantani.
Nosza, felvételi beadva, biológia központi félárbocon megírva (azok a genetika példák! kész vagyok, ma is rájuk gondolok, bár hozzá kell tennem Szendrő tanárnő mindent megtett, ami tőle telt), szóbeli időpontok mindkét tárgyból lefixálva. A sors - és az akkortájt rendszeresen látogatott Őrségi vásár - fintora, hogy nagy igyekezetemben a kedves barát által vezetett autó árokban kötött ki. És noha ép bőrrel megúsztuk a kalandot, a pécsi megérkezésem vonattal, stoppal csak hajnalra sikerült, minekutána a felvételiről is jelentősen késtem. Elég az abból, hogy az Istenek úgy akarták, hogy ezt a két szakot, ebben a formában ne látogassam se Pécsen, se a később felkínált Egerben.
Helyette lett gazdasági vonal - ne kérdezzen senki, hogyan - és további nyelvek, további cápás könyvek, meg búvárkodás. Aztán '97-től az első munkahely, további búvárkodás, adriai-merülések, majd újabb munkahelyek, egzotikus utak. Végül azon kaptam magam, hogy míg a világ a Y2K problémáján agyalt, addig én levelezésbe kezdtem egy társasággal, akik önkéntes tengerbiológus-hallgatókat toboroztak dél-afrikai hajóra kutatni, segíteni, mindent tenni. Alig telt három évnyi szaggatott email-váltásba, amíg nyitottnak kezdtek mutatkozni egy wanna-be tengerbiológust is befogadni, aki ugyan túlnőtte már a diákéveit, de önkénteskedni azt tud. És akar.
Harmadik korszak: s eljöve az Úr 2005. esztendejének 6. hava
Amely hónap elsején elrepültem, hogy 29 napot eltöltsek az akkor még - fehércápás körökben elismert - Craig Ferreira nevével fémjelzett White Shark Projects önkénteseként. Ebben az időszakban készültek azok a képek, amiket itt lehet látni. És az a cikk is, amit azért teszek fel, mert mindezidáig ez a legösszetettebb mű a kint-tartózkodásom okáról: a nagy fehér cápáról, erről a csodálatos csúcsragadozóról. Tulajdonképpen minden megvolt, amiről csak álmodtam, sőt még több! Ugyan a szabadtüdős merülést (a la A. Hartmann) nem sikerült kivitelezni Andréval, de talán nem is gondoltam komolyan...
Ennyi bevezető után itt van két cikk, amelyek a Submarine búvármagazinban láttak napvilágot. Azért kettő, merthogy 2007. februárjában ismét Dél-Afrikában jártam és akkor ugyan nem merültem cápákkal, sem nem önkénteskedtem, de a durban-i partoknál beszélgettem azzal az emberrel, aki a dél-afrikai cápahálók "atyja".
A vele folytatott eszmecsere eredménye a második cikk, amely az elsőhöz hasonlóan igyekszik tárgyilagos és tudományos lenni, mindemellet talán kellően olvasmányos is:
És imhol néhány kép is a galériában.
Egypár linket is gyűjtögettem/gyűjtögetek folyamatosan/:
- Egy remek jó film - mindenkinek ajánlom
- Kampány a cápákért - frappáns, vidám
